2008. október 2 - 8

Mamma Mia!

színes magyarul beszélő angol-amerikai zenés vígjáték, 109 perc, 2008

^


Vérző olaj

(There Will Be Blood)
színes feliratos amerikai filmdráma, 158 perc, 2007

A Vérző olaj a család, a végzet, a hatalom és nem utolsósorban az olaj története. A helyszín: Kalifornia tűzveszélyes határvidéke a századforduló idején, amikor minden a petróleumról szólt. A főszereplő: Daniel Plainview (Daniel Day-Lewis), az egykori ezüstbányász, aki saját erejéből vált nagyhatalmú olajmágnássá.
Mikor Plainview kap egy titokzatos tippet, hogy van egy kis városka nyugaton, ahol egy egész olajóceán szökell ki a földből, úgy dönt, hogy fiával együtt nekivág, és szerencsét próbál a poros Little Bostonban. Ebben az apró koszfészekben, ahol az egyetlen szórakozás a helyi templom karizmatikus fiatal papja, Eli Sunday (Paul Dano) miséin való részvétel, Plainview és fia valóban megcsinálják a szerencséjüket. Ám akármekkora is az öröm, és bármilyen tetőfokra hág is a gazdagság, semmi sem marad a régi. A kitermelt olaj mennyiségével együtt nőnek a konfliktusok is, és az emberi értékek - a szeretet, a remény, a közösség, a hit, az ambíció, valamint az apa és fia közti kötelék - is veszélybe kerülnek a korrupció, a csalás és az olaj kimeríthetetlen áramlása miatt.

oscarOscar-díj (2008) - Legjobb operatőr: Robert Elswit
Oscar-díj (2008) - Legjobb férfi alakítás: Daniel Day-Lewis

rendező: Paul Thomas Anderson
író: Upton Sinclair
forgatókönyvíró: Paul Thomas Anderson
operatőr: Robert Elswit
jelmeztervező: Mark Bridges
zene: Jonny Greenwood
producer: Joanne Sellar
vágó: Dylan Tichenor

szereplő(k):
Daniel Day-Lewis (Daniel Plainview)
Paul Dano (Paul Sunday / Eli Sunday)
Kevin J. O'Connor (Henry Brands)
Ciarán Hinds (Fletcher Hamilton)
Dillon Freasier (H.W. Plainview)
Barry Del Sherman (H.B. Ailman)
Russell Harvard (az idős H.W. Plainview)
Paul F. Tompkins (Prescott)
Sydney McCallister (Mary Sunday)

 

Ajánlók és kritikák:
PORT.hu, 2008.02.27.: Vér fog folyni
Népszabadság, 2008.02.28.: Másnak tetszik
Mancs, 2008.02.28.: Mindenki büdös, aki él
Kultusz Magazin, 2008.03.: Tragikus Happy End

IMDb

 

^


2008. október 9 - 15

Kalandorok

színes magyar vígjáték, 108 perc, 2007

^


Kis Vuk

színes magyar-angol animációs film, 80 perc, 2007

^


2008. október 16 - 22

Álmodozók

(The Dreamers)
színes magyarul beszélő francia-angol-olasz filmdráma, 110 perc, 2003

 

Párizs, 1968. májusa. A diákok az utcára vonulnak, hogy a francia oktatási rendszer ellen tiltakozzanak. A munkások hamarosan követik őket és néhány nap leforgása alatt az elégedetlenkedők száma akkorára dagad, hogy kezdi komolyan veszélyeztetni a fennálló politikai rendszert. Isabelle és testvére, Theo egyedül maradnak szüleik tágas, belvárosi lakásában. Az utcán találkoznak Matthew-val, az amerikai diákkal, aki néhány napja érkezett csak meg Párizsba. A testvérek meghívják magukhoz. Ők hárman határozzák meg az együttélés játékszabályait, amelynek segítségével felfedezik saját érzelmi és szexuális identitásukat. Az Álmodozók beavatási út: a három fiatal a közös élet során szerzett tapasztalataikból próbálja megismerni önmagát.

Az Álmodozók az első film, melyet az 1968 májusában történt forradalomról készítettek. Bertolucci célja nem az események pontos és történelemhű ábrázolása és nem is a nosztalgikus visszaemlékezés. A rendező sokkal eredetibb módot választ: egy intim, zárt helyet használ színtérül, hogy megpróbálja megragadni ennek a gyönyörű időszaknak a szellemiségét. Bertolucci azt állítja, hogy '68 tavaszának gyökerei visszanyúlnak egy másik eseményhez, amely ugyanebben az évben, februárban történt, amikor André Malraux elbocsátotta Henri Langois-t a mozi éléről. Állítása szerint tehát a mozi lehetett az eredete ennek az intellektuális és szexuális forradalomnak, a fiatalok szabadságvágyának és a polgári értékek és a polgári erkölcs visszautasításának.

 

rendező: Bernardo Bertolucci
író: Gilbert Adair
forgatókönyvíró: Gilbert Adair
operatőr: Fabio Cianchetti
jelmeztervező: Louise Stjernsward
látványtervező: Jean Rabasse
vágó: Jacopo Quadri

szereplő(k):
Michael Pitt (Matthew)
Louis Garrel (Theo)
Eva Green (Isabelle)
Robin Renucci (Apa)
Anna Chancellor (Anya)

Ajánlók és kritikák:
PORT.hu, 2004.10.06.: Álmodozók

Hivatalos weboldal
IMDb
AllMovie

^


Szerelmem nyara

(My Summer of Love)
színes feliratos angol filmdráma, 86 perc, 2004

^


2008. október 23 - 29

Liberté'56

magyar zenés dráma, 100 perc, 2007

^


Transylvania

színes feliratos francia filmdráma, 103 perc, 2006

^


Ellenséges vágyak

(Se, jie/Lust, Caution)
színes feliratos amerikai-kínai-tajvani-hongkongi erotikus-thriller, 148 perc, 2007

^


lap tetejére

Bemutatók | Műsor | Filmek | Jön | Archívum | Filmtár | Támogatók |Kapcsolat


HANSÁGponthu © 2008